Vers
Modern kislány vagyok, nagy hibákkal teli, a foglalkozásom nem háztartásbeli. Főzni nem tudok, a mosáshoz nem értek, a házimunkához kedvet nem érzek. Ám egyet büszkén be merek vallani, sok mindent nem tudok, de van ám valami, amit oly pompásan értek, mint kevés asszony ezen a vidéken. Mert tudom azt bármiféle pózban, gyors es lassú tempóban. Tudom oldalt fekve, lábfekve és háton, ahogy jónak látom. Tudásom e téren több mint tökéletes, s hogy hason is tudom, az csak természetes. Jó korán elkezdtem gyakorolni ezt én, mivel tanítom egy fiatal legény. Fiatal volt, mégis jól megtanított ő, s nem voltam e téren tudatlan nő. Bevallom, először borsódzott a hátam, mikor a fiú nagy rúdját megláttam. Eleinte azt hittem, leszakad az ég is, lihegtem, kapkodtam, de csináltam mégis. Idővel rájöttem, mi ennek a titka, s feltárult előttem mindennek a nyitja. Később már oly rutint szereztem, hogy tudásommal pénzt is kereshettem. Csináltam reggeltől korán felkelve, mert ilyenkor jön meg minden ifjú kedve. És nagyon boldogan, vidáman műveltem még estefele is, mikor a nap lement. Hull rólam a ruha, mint fazékról a zománc, és testem olyan lesz mint a fénylő topán. Van, aki gumisapkát húz a fejére, ám ez a gyönyört csökkenti felére. Ez az én gyengém, ezt kell elhallgatnom, én a nedvességet érezni akarom. De hat mit nevettek, nem kell ezt megszólni, nem kell mindjárt rosszra gondolni. Nincsen abba' semmi, amit elbeszéltem, ha hiszitek, ha nem, az úszásról beszeltem.
|