Egy férfi ül a parkban. A pad amin pihen, pirosra van festve, kicsit át üt már a festéken a rozsda. A férfi fehér ballonkabátban, szalmakalapban szivarozik. Gondolkodik. „Mostantól feketében járok…nem…az túl gyászos…legyen piros…az vidám…rendes munkát kéne találnom…de mit?...olyan jól elvagyok így…csak kopogok az ajtókon…előveszem a pisztolyom…ilyenkor mindig megijednek…az emberek félnek tőlem…szeretem ahogy könyörögnek…” Feláll. Leporolja magáról a rozsdát és elsétál a buszmegálló felé. Kicsit bosszús, mert megfogta a fehér nadrágját a rozsda. A buszmegállóban előveszi zsebóráját, megnézi a menetrendet. Leül a padra. „…a vér is piros színű…inkább vöröses…mindegy…legalább majd megy a pad színéhez és a rozsda is kevésbé látszik…a piros tényleg jó lesz…szeretem a piros színt…de nem akarok többé behajtó ember lenni!”