Esik. Utálom, ha esik. Ilyenkor mindig elfog az idegesség. Esik. Rühellem. Befolyik a nyakamba, a cipőmbe és átázok. Utálom. Ez a rohadt busz is késik. Biztos megint dugó van a belvárosban. Én meg itt állok a megállóban egy öregasszonnyal, aki meséli élete történetét és utálom. Mármint az esőt. A nénit most látom először, de eléggé rozzant. Úgy nyolcvan lehet a mama. És a cipője! Rémes! Ilyen piros, de valami sárga csík fut keresztül az oldalán. Ráadásul vizes. Én legalább felállok egy kiemelkedésre, hogy ne folyjon bele a cipőmbe a víz. De ez a mama rémes. És itt hadovál, hogy ő a háborúban ápolónő volt. Kit érdekel? Hagyjon már, legalább, ha esik akkor ne. Majd a buszon. Majd ott talán figyelek. Esik. Utálom. Nagyapám is utálta, ha esett az eső, tőle örököltem ezt, de még csomó mindent. Ez a tetves busz csak nem jön. A mama már a teremtésnél tart. Meg is mondtam neki, hogy most nem figyelek, mert kezd beázni a cipőm, és odébb kell állnom. Egy kicsit arrébb már kezd tisztulni az ég, de akkor is. Itt még esik. Ki nem állhatom. Na ne! A mama is átjött ide és bekéredzkedett az esernyőm alá. Be kellett engednem. Most küldjek el egy nyolcvanmitudomén hány éves nénit? Most meg folytatja, hogy beleszeretett valami pasiba és, hogy milyen jó volt csak aztán a pasast lelőtték. És esik. Nem állna el csak azért sem a szemét. A mama újra szerelmes. És naftalin szaga van. Vagyis a bundájának. Utálom a naftalint. Főleg, ha esik és valami öreg csaj dumál hozzám. Akkor ki nem állhatom, és most ez a helyzet. Esik. Hé, ez a mama itt ordibál nekem, hogy küldjem innét ezt a kutyát, mert összenyaldossa. Itt sikítozik. Egy nyolcvan éves öreg, naftalin szagú mama itt sikítozik az esőben nekem. Na ez az, amitől kiborulok. Mit csináljak?! Ez a büdös dög engem is idegesít, de azért mégse kéne belesipítozni a fülembe. Belerúgok a dögbe, az meg behúzza a farkát és arrébb kotródik. De a mama tovább sopánkodik. És esik. Nem állna el, direkt csinálja. Ez a nap rémes. Reggel anyám rámbíz egy csekket, hogy adjam fel. Kinek van kedve sorba állni a postán? Aztán majdnem kitörik a lábam egy rohadt kátyúban, most meg esik és ez a mamika itt sipít az amúgy is fájós fülembe a büdös bundakabátjában. Egy rakás szerencsétlenség ez a nap. És esik. Utálom. Esik. A busz meg késik már 7 perce. Bezár a posta. Ez is emiatt a rohadt eső miatt van. A cipőm már totálkáros, a néni meg most megint elkezdett valamit mesélni, de én már csak bólogatok. A kutya az út másik oldalán szarik. És mi majd jól belelépünk. Utálom, ha egy kutya a járdára csinál. Ráadásul az eső jól szétmossa, szóval napokig undorító lesz a környék. Utálom az esőt. Mostanában mindent utálok. Utálom a kutyát a túloldalon, utálom, ha majdnem kitörik a lábam, utálom, ha sorban kell állni a postán egy tetves csekkel, utálom a naftalin szagú öregasszonyokat, utálom, ha késik a busz, de legjobban utálom, ha esik az eső. Ezerszer elmondanám. Utálom, utálom, utálom…