A hír jó, de lakókocsi mégjobb
Energizer01 (DT) 2005.12.17. 22:36
Csináltam megin' egy
cikket, bár nem vmi
sok hír van benne.
A hír jó, de lakókocsi még jobb.
Az elkövetkező hetekben a tanítás szünetelni fog, mert a Jézuska ki fog rugdalni minden tanárt az iskolából. Mivel túlórázik, szerencsére Szerdára már egy tanár sem lesz ott. Ez az egyik feltevésünk. A másik az, hogy ebben az időszakban a tanárok téli álmot alszanak, és azért kezdődik egy nappal hamarabb, mert már nagyon fáradtak, és szeretnének már aludni.
A téli szünetről: Ez egy olyan nyugalmi időszak, ami ha véget ér, akkor a tanárok nyakunkba zúdítanak egy csomó félévi témazárót, és vizsgát. Igazat megvallva erről részben egy hónap, a január is tehet, mert ha nem következne be, a tanárok nem tudnák januárban lezárni a félévi jegyeket, és nem kéne megírni a félévi témazárót sem. De jobb, ha az egészet a TANÁROKra fogjuk, mert nagy részben az ő hibájuk.
Decemberben és Januárban, meg Februárban sok hó esik. A hó egy olyan szerves anyag amely mutánsokat hoz létre, ezeket HÓmo HÓbilis-nak vagy közismert néven KÖZÖNSÉGES HAVASI HÓEMBERNEK nevezzük. Az közönséges havasi hóember olyan mutáns faj, mely néhány vonásában hasonlít az emberre, de nem képes mozogni, ráadásul, ha testhőmérsékleténél melegebb helyre kerül beindítja az önmegsemmisítő funkcióját, és tócsává változik, majd beszívódik a talajba. Ráadásul, ha nem engedjük, beszívódni, hanem felfogjuk egy vödörbe és a testhőmérsékletét visszaállítjuk ez eredetijére, akkor nem válik ismét közönséges havasi hóemberré, hanem egy különös üvegszerű hideg anyagot képez a vödörben. A hóemberek ősi ellensége a só ami ádázul megfertőzi a hóember rendszerét, és beindítja az önmegsemmisítést.
Ekkor lehet még szánkózni. A szánkó egy olyan jármű, melynek az üzemanyagát a havas jég alkotja. Havas jég nélkül a szánkó nem képes működni.
Ekkor használjuk még a hólapátot, a hólapát, vagyis a hószisz-ellapátisz egy olyan vadállat mely, lenyeli, majd arrébb köpdösi a havat az útból, ez nagyon hasznos lehet, ha gyorsan kell letakarítanunk az utat. Ezt az állatot már beszelídítették, háziasították és nemesítették, így sikerült létrehozniuk a hókotrót, ami már sokkal több havat képes félreköpni az útból, mivel jóval nagyobb mennyiségű havat képes ugyanazon idő alatt arrébb köpni, mint a hólapát ezért az ő hó köpését hóhányásnak nevezték el, ebből fakad az „elhányja a havat az útból” kifejezés. A hátán pedig sót szór ki, hogy megakadályozza, hogy a nem arrébbhányt hóból közönséges havasi hóember alakulhasson ki.
Ja és kuta jó, de lakókocsi még jobb. KUTA???? A hír jó, de lakókocsi még jobb.
Készítette: Energizer01 (DT)
|